Wednesday, June 6, 2012

Sződd a hálót!




Weave the Web


Mi mind épp egy hangolásnyira vagyunk az álom megvalósításától.

A május és június kivételesen hathatós hónap. Egyénileg és együttesen hasznosíthatjuk ezt az elképesztő nekünk ajándékozott fény beáramlást, minden egyes általunk átélt jelentős planetáris eseménnyel. Emberi fajként segítséget kapunk a Mesterektől, égi lényektől, megadva mindegyikőnknek a képességet, hogy felfokozzuk a fényt, melyet példa nélküli módokon adunk hozzá a világhoz, és hozzáigazítjuk valóságunkat, hogy megmeneküljünk attól a káprázattól, mely szenvedéshez kötött minket azért, hogy megtapasztalhassuk az álmot, és a szépség ösvényén járjunk. Ennek megtételéhez meg kell tisztítanunk test templomunkat, hogy több fényt tartson meg, és ez azt jelenti, hogy tökéletesen ki kell tisztítani a harag, bűntudat, elárultság régi energiáit, mindent a múltból, melyhez folyamatosan ragaszkodunk. A megbocsátás és a feltétel nélküli szeretet az, mely most tovább elmozdít minket. Bármi más leterhel és a káprázatban tart meg titeket.

Amikor a MOST-ra összpontosítotok, értékes fényetek beleszövődik 2012 maradék hónapjaiba a mindvégig kibontakozó fény felgyorsuló lendületébe. Ez alkalommal erőfeszítéseiteket az ÉN VAGYOK Jelenlét és a továbbhaladás iránti elkötelezettség révén ezerszeresére erősítik fel. A továbbhaladás igenis megköveteli, hogy teljesen elengedjétek az elmúlt életeteket, így életeteket úgy élhetitek, melynek megélését tőletek mindig is szándékozták. Ez egy végső igazítás megtételét kívánja. Nem számít, mit hallottatok a 2012-re vonatkozó jóslatokat illetően, TUDJÁTOK, hogy az Isteni Fény MINDIG Győzedelmes, és TI vagytok ez a Fény!

Életbevágó eljátszandó szereppel bírtok a kibontakozó Isteni Tervben. Mindig is bírtatok ezzel, azonban éppen most ébredtek rá teljesen erre az igazságra. Ez az a nyughatatlan mozgalmasság benn, melyet éreztek. Az abszolút vágy és szükség sorsotok beteljesítésére. Hogy mindazok legyetek, melyre megszülettetek. Hogy bármi legyetek, mely kevésbé szolgálja a teljes céltalanságot, és a dolgok felgyorsulnak. Minden nap szükséges felidéznetek az ÉN VAGYOK Jelenléteteket, szíveteket és elméteket egyesítendő az Isteni Atya / Anya, az Isten és Istennő Szívével és Elméjével. Az isteni lélek válaszol, bármilyen nevet választotok a megszólításra. Ami fontos az, hogy hívjátok!

2012. május 5-én megtapasztaltuk a Wesak Teliholdat, melyet egy Szuper Holdnak tartottak, mert ebben az évben ez volt, és ez lesz a legközelebbi hold. Ez a tényező felerősítette a Wesak ajándékait.

Május ötödike az 5-5-5 számmisztikai rezgését is hordozza, mivel a 2012 egy ötös év [2+0+1+2=5]. Számos, az egész földfelületet behálózó [globális] meditáció és összejövetel volt, melyre azon a napon került sor, ennek a ritka rezgésszámnak a kihasználására. Numerikusan az 5 a megújulás és az új élet megszületésének a száma minden síkon. Ez az a szám, mely a szabadság, változás és az új lehetőségek lendületét hordozza. Az ezen eseményekből való Fény még mindig lüktet a Földön az Élet minden részecskéjében, minden részecskéje körül és rajta keresztül, és folytatódni fog, hogy megáldjon bennünket a május haván át mindvégig. A felszínre is hoz dolgokat, melyeket át kell tekinteni, fel kell ölelni, és a megbocsátáson és szereteten keresztül ki kell tisztítani. Számos dolog a felszínre bukkan, mely rendelkezik azzal a lehetőséggel [potenciállal], hogy kibillentsen minket az egyensúlyból.

Május 20-án egy nagyon hathatós Újhold / Napfogyatkozást élünk át, és június 4-én megtapasztalunk egy erőteljes Telihold / Holdfogyatkozást. Ez a két égi esemény tovább emel majd minket a Fénybe, az Isteni Szeretet legnagyobb beáramlására való felkészítésben, melyet valaha is megtapasztaltunk. E két esemény napján könnyű ételeket egyetek, és sok vizet igyatok. Kerüljétek el az alkoholt egész nap, hiszen az energiák nagyon erősek lesznek, és felerősítenek bármit, melyet a tudatotokban őriztek abban az időben. E fogyatkozások ajándékai betetőződnek június 6-án a Vénusz tranzittal. [Új-Zélandon, azok, akik szeretnének felkészülni erre az „egyszer az életben” eseményre, biztosítani fogok egy tanfolyamot [műhelyt], hogy támogassam az egyént saját személyes fény rezgésszámának megemelésében az obszidián kő lényével és az andara kristállyal.]

Döntő lépése lesz ez a Fény beáramlása előtti felkészülésnek, mely a december 21-i napforduló alatt fogja átmosni a Földet. Ezt megelőzően, a napforduló energiája június 20-tól 24-ig még egy másik lehetőséget biztosít a fénykörök megteremtésére. Ez időben egy energia és egymásba fonódó fényt fogok megtartani a kozmikus pókhálóban Uluru-ban a lelkek egy csodálatos csoportjával. Nehéz számunkra igazán megragadni annak a nagyságát, melyet ez jelenteni fog a Földnek, és minden élőlénynek, hiszen milliók fognak összegyűlni a világ körül a rács emelkedett energiapontjain. Egyénileg a fény egy közvetítő közegévé válunk, mely lehorgonyozza az energiákat, hogy felébresszük azokat, akik még mindig alszanak, és megnyissuk azok szívét, akik még zárkózottak.

Fordítsátok koncentrált figyelmeteket a nektek nyújtott lehetőségekre. Kérjétek meg az ÉN VAGYOK Jelenlétet útmutatás céljából, kérjétek meg saját Isteniségetek e csodálatos jellegét, hogy egyengesse utatokat, azért, hogy képesek legyetek beteljesíteni szívetek felhívását. Egyszerűen minden reggel ébredjetek fel, és mondjátok a következőket… „Mutasd meg nekem… Vezess engem… ÉN készen VAGYOK a továbbhaladásra”. Ezek a szavak bevonzzák számotokra a Mestereket, és az útmutatást megadják, ha beléptek a csendbe és a nyugalomba az üzenetek befogadásához. Tudjátok, hogy bármikor, amikor önként jelentkeztek, hogy az Emberiség és a Földön MINDEN fejlődő Élet nevében az Isten és az Istennő eszközeként szolgáljatok, a Mennyek zsilipkapui megnyílnak, hogy támogassanak benneteket, és segítsenek elegyengetni utatokat a részvételetek céljából. Döntő az, hogy a Fény munkásai a világ minden részéről összegyűljenek, hogy lehorgonyozzák azt a fényt, melyet betöltenek a kozmikus pókhálóba a planetáris igazodások / együttállások ideje alatt. Bízzatok belső útmutatásotokban. MOST van szükség Fényetekre!

Folytassátok, hogy megtisztítjátok régi történelmetek maradványait. Ez a történet nem fog szolgálni benneteket ezekben a magasabb energiákban. A lehetőség, hogy egy új történetet teremtsetek magatoknak személyesen, és hogy világra hozzátok a Földre az új álmot, soha sem volt erősebb, mint most. NYOMÁST FOGNAK GYAKOROLNI RÁTOK, HOGY ELŐRE HALADJATOK!

Minden személy a jó és tökéletes helyen lesz. Ezen Isteni Terv egyetlen oldala sem fontosabb többé, mint a másik. Ami VALÓBAN fontos az, hogy mindenki válaszoljon. Ez az egész Világegyetem minket támogat, hiszen felelősségünk hatalmas. Ha összekapcsoljuk szívünket, nem számít, mi a múltbéli történetünk, nem számít, mi a hitünk, vagy hiedelmünk, nem számít, milyen nyelvet beszélünk, vagy mit teszünk a megélhetésért, ezek a planetáris események lehetőséget teremtenek, hogy bevessük a Földet az új álommal, hogy meggyógyítsuk múltunkat és megteremtsük jövőnket.

[A napfogyatkozás erejének hasznosítására, mely május 20-án történik meg, egy hathatós szertartást biztosítok, hogy támogassalak benneteket a néha zűrzavaros energián keresztül, melyet egy fogyatkozás hozhat.]

Az Összpontosított Szándékkal vessétek a Szavak Erejét Papírra! – A szavak 75 %-a, melyet papírra vetünk, igenis megjelenik, különösen, amikor az energiákat felfokozzák egy fogyatkozás idején. Az írás egy hathatós módja figyelmünk összpontosítására. Szándékaink és vágyaink papírra vetése egy erős üzenet mind tudatos, mind tudatalatti elménknek, miszerint komolyan gondoljuk, és elkötelezettek vagyunk a változás megjelenítésére. …még ha úgy érzitek, hogy le is írtátok szándékaitokat azelőtt sokszor, és nem valósultak meg álmaitok. Ez nem azért van, mert a hatalom / erő bennetek téli álmot alszik; ez azért van, mert szükségetek volt arra, hogy az ösvényt megtisztítsátok. Ha kezetek szorosan kapaszkodik a múlt megtartásához, nem engedheti be az új dolgokat, melyeket szándékoztok. Muszáj, hogy múltatoktól teljesen elszakadjatok / tőle szabadok legyetek, és függetlenek legyetek annak a következményeitől, melyet szándékoztok. A szertartás tisztán kifejezi azt, amit szándékoztok, és megengedi a világegyetemnek, hogy önmagát újrarendezze, hogy elhozza nektek azt, amit szándékoztok. Gyakran az általatok kapott szándékok esetleg semmiben sem hasonlítanak arra, amit az ego elme megalkotott. Ezért, amikor megkérnek minket, hogy engedjünk el valamit, vagy azt, ami nem egészen jön össze úgy, ahogy gondoltuk, hogy kellene, egy felemelkedettebb cél MINDIG van minden mögött, mely életünkben előfordul. Nekünk csupán BÍZNUNK kell, és áthaladni az árnyékon. Időnként nem könnyű, azonban ha kérjük, rendelkezni fogunk az összes segítséggel, melyre szükségünk van.

Ha tudnátok, hogy nem vallotok kudarcot, mit tennétek? Lélegezzétek be mélyen ezt a tudást, és kezdjetek el álmodozni!

Egy még erősebb kapcsolat megteremtéséhez, hogy megjelenítsétek [manifesztáljátok] álmaitokat és a Világegyetemet, állítsatok fel egy oltárt, mely a következőket tartalmazza:

friss virágok – fehér, piros, narancssárga
vörös gyertya
narancsszínű gyertya
egy kehely víz
tányér, melyre a gyertyákat ráhelyezitek
vörös kő lény (vöröses kalcedon, gránát, rubin, vörös jáspis)
füstölő és bármilyen más tárgy / fotó, vagy kép, mely álmaitokat tükrözi

Extra erőért írjatok vörös, burgundi, vagy narancs tintájú tollal fehér papírra. Üljetek le, kezetekben tollal, papírral, és írjatok le részletesen mindent, melyet életetekbe szándékoztok. Nézzétek át listátokat, egy külön papírra írjatok le egy kívánságot személyesen magatoknak, egy kívánságot szeretteiteknek, és egy kívánságot közösségeteknek, az Anyaföldnek, mely mélyen együtt rezeg veletek. Felétek hajtsátok össze a papírt, mely a világegyetemből való ajándék befogadását jelképezi. Helyezzétek a listátokat a tál alá, mely a gyertyákat tartja.

Idézzétek meg az Újhold Hatalmát azáltal, hogy meggyújtjátok a füstölőt a levegő lelkének tiszteletére, gyújtsátok meg a gyertyákat a tűz lelkének tiszteletére, tartsátok meg a tál vizet szívetek felett, és idézzétek meg a delfinek és bálnák lelkét, tisztelve a szent vizet a szeretet küldésével. Tartsátok kezetekben a vörös drágakövet, vegyetek egy mély tisztító lélegzetet, és a kilégzésnél hittel nyilatkoztassátok ki: „Ennél az Újholdnál, kérem a világegyetemet, hogy hozza el életembe az általam kért a dolgokat, melyek ez időben utam támogatják.” Ismételjétek el kívánságaitokat hangosan háromszor! NE fújjátok el a gyertyákat! Hadd égjenek a gyertyák addig, míg összpontosítotok kívánságaitokra. Hadd égjenek el saját maguk. Tegyétek félre listátokat, és amikor a következő havi Újhold listátokat írjátok, feltétlenül hasonlítsátok össze. Talán úgy találjátok, hogy az elsőbbséget élvező dolgok [a prioritások] megváltoztak az érkező nagyobb tisztaság eredményképpen, vagy azért, mert listátokból néhány testet öltött [manifesztálódott]. Többet fogok megosztani erről a június 4-i holdfogyatkozásnál egy másik levélben.

Most tértem vissza a gyönyörű Új-Zélandra, és ahogy berepültem, egy pompás és élénk szivárvánnyal köszöntöttek, melyről úgy tűnt, hogy a repülőig ér el a tájról. Ez megerősítés számomra, hogy folytassuk a háló szövését és a szivárvány törzs egyesítését.

Channel:

Szeretetet és szivárványokat küldve a hosszú fehér felhő földjéről: Aotearoa, Robbyne


Copyright © 2012 Aotearoa, Robbyne. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]

Website: http://www.whitewolfjourneys.com/?page_id=7
Translated by / magyar nyelvű fordítás: Clarissa

Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/

magyar nyelvű fordítás: Clarissa

No comments:

Post a Comment